Automotive Hungary 2019 Kiállítás

2019.október 16-18. között ismételten megrendezésre került az Automotive Hungary kiállítás (http://automotivexpo.hu/hu) , Magyarország legnagyobb járműipari beszállítói szakkiállítása. ( 12 ország 225 kiállító). Ez a Kiállítás a nemzetgazdaság kiemelkedő súlyú iparágának, a járműiparnak, illetve annak legfontosabb szereplőinek demonstratív, éves megmutatkozása. Komplex, több terület szinergiájára épülő egyedi rendezvény. A régió vezető szakkiállítása, a legrangosabb hazai szakmai kiállítás a Magyarországon működő valamennyi OEM, legfontosabb első szintű beszállítók, technológia szállítók, illetve a járműipar működését biztosító üzleti környezet megjelenése szempontjából.

Szektor meghatározó szereplői, az autógyárak, a beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek kollektív standjai is jelen volt, ezért kiváló lehetőséget biztosított többek között az új üzleti kapcsolatok kiépítésére, partnertalálkozók lebonyolítására valamint  szakmai előadásokon való részvételre. Mindemellett lehetőséget adott a  gyakorlattal rendelkező szakember toborzásának és kiválasztásának, valamint a szakma iránt érdeklődő középiskolások és egyetemisták bevonzásának lehetőségére.

A rendezvény továbbá egyedi környezetet biztosított a Techtogether Automotive Hungary verseny lebonyolítására. A verseny célja, szorosabb kapcsolatot teremteni a műszaki felsőoktatásban tanulók és a járműipari cégek között. Ugyanakkor a kiállító járműépítő csapatok közreműködésével a verseny népszerűsíti a műszaki pályát a nézőként résztvevő középiskolás fiatalok számára. A Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium egyes diákjai a Paktumiroda közreműködésével ingyenesen ellátogathatott a rendezvényre.

Az Automotive Hungary 2019. kiállításon Győri Járműipari Életpályamodell megnevezés alatt történő közös megjelenés szervezésében a konzorciumi partnerek közül Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft., valamint a paktum együttműködésbe kötelezően bevonandó megyei Kereskedelmi és Iparkamara vett részt. A kiállításon történő közös megjelenéshez való csatlakozás lehetőségét -az Iparkamarával valamint az Önkormányzattal történő egyeztetés után- a Paktumiroda munkatársai  felhívás keretében juttatták el a térségi szereplőkhöz.

A közös megjelenés keretében a térséget, mint egy közösen épített egységet mutattuk be, melyet a közös kezdeményezések visznek előre. Ehhez illeszkedett a stand megjelenését meghatározó közös molinó is.

A stand 60 m2-es, sziget elrendezésű volt. Középen egy információs pult mely Győr és térsége bemutatását valamint a  Győri Járási Foglalkoztatási Paktum bemutatását szolgálta.

A stand egyik oldalán található volt  az interaktív tér, mely a kiállítók közül történő kitűnést, a látogatók bevonzását szolgálta bemutatókkal és interaktív játékokkal  (pl: 3D nyomtató, robotok,  terepasztal)- Győri Szakképzési Centrum Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma és a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ közreműködéséve.

A stand másik oldala, a közös megjelenéssel érintett cégek képviselői számára nyújtott lehetőséget a partnertalálkozók lebonyolítására és egyben az érdeklődőkkel történő beszélgetésekre. Mivel a standon valamint az online felületen több térségi munkáltató álláshirdetése is kikerült, szintén lehetőség volt a leendő munkavállalókkal egy  személyes találkozóra.

Az érdeklődő vállalkozások ingyenes bejutást biztosító meghívó mellett lehetőséget kaptak arra, hogy a standon elhelyezzék (a Paktumirodán keresztül) bemutatkozó anyagaikat, prospektusukat, valamint szóróajándékaikat.