Megújult a Cuha utcai Bölcsőde

Az épület tetőzet és homlokzati hőszigetelése révén nem csak gazdaságosabbá, de szebbé, otthonosabbá is vált a bölcsőde. Megújult az udvar és új bútorok is gazdagítják az intézményt.

„Az önkormányzat évek óta folyamatosan újítja meg nevelési intézményeit, óvodáit, bölcsődéit. A cél, hogy gyermekeink egészséges környezetben nevelkedhessenek, és minél többen igénybe tudják venni a bölcsődei ellátást.” – mondta el az átadás alkalmával Dr. Fekete Dávid alpolgármester. Hozzátette, a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósult meg mintegy százötven millió forintból. Mindezen felül az önkormányzat mintegy harmincmillió forintot biztosított elsősorban az udvar felújítására.

„Az épület megújítása egyrészt komfortosabb, otthonosabb környezetet biztosít a gyerekeknek, másrészt pedig az itt dolgozók munkakörülményei is jelentősen javultak.”

Kara Ákos országgyűlési képviselő kiemelte, az intézményben magas színvonalú szakmai munka folyik, a gyerekek és a szülők sem véletlenül szeretik ezt a bölcsődét. Hozzáfűzte, a kormányzat és a város nagy figyelmet fordít a közintézmények energetikai korszerűsítésére, hiszen az épületek egyszerre válnak gazdaságosabbá és esztétikusabbá. A képviselő kitért az elmúlt évek panelfelújítási programjára is, amelyet szintén folytatni kívánnak.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő hozzátette, Győrben közel harmincezer ember él lakótelepeken, ezért is kiemelten fontos a panelprogram és az itt működő közintézmények energetikai felújítása. „A gyerekek húsz hetes kortól három éves korukig részesülhetnek a bölcsődei ellátásban, ezért sem mindegy, hogy milyen környezet fogadja őket. A Cuha utcai bölcsődébe közel hatvan kisgyermek jár, akik a felújítás révén még szebb és egészségesebb intézménybe kerültek.”

„Az elmúlt időszakban ötven méteren belül egy bölcsőde, egy óvoda és egy iskola is megújult, ami jól mutatja a fiatalok megfelelő környezetben történő nevelése iránti elkötelezettséget!” – emelte ki Kovács Tamás, a terület önkormányzati képviselője, aki a beruházást képviselői keretéből is támogatta, ennek köszönhetően minden csoportszobába új bútorok: székek, asztalok kerültek.

Az itt dolgozók nevében Mátrai Anikó, bölcsődei központ vezető mondott köszönetet a felújításért. Mint mondta, az intézmény az idén negyven éves, de aki belép a kapun, úgy érezheti, mintha egy új épületbe érkezne, ami a legméltóbb születésnapi ajándék a bölcsődének.

A projekt keretén belül megtörtént a bölcsőde lapostetőjének hő- és vízszigetelése, a homlokzat hőszigetelése, fűtéskorszerűsítés, valamint az épület részleges akadálymentesítése akadálymentes rámpa kialakításával, illetve két csoportszoba akadálymentes megközelíthetőségének biztosításával. Az épületben akadálymentes WC-t is kialakítottak.

A Cuha utcai Bölcsőde fejlesztése című TOP-6.2.1-16-GY1-2018-00004 projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program segítségével, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásából valósult meg, a támogatási összeg 154.730.643 forint volt.

Forrás: Győr+ Média